Rohamtempóban pusztulnak hazai vizekink
A WWF adatai szerint mára a vizesélőhelyek közel 90 százaléka eltűnt. A folyók és a vizesélőhelyek megmaradt területei Magyarországon is veszélyben vannak, ezért már több egykor gyakori faj, többek között a pelikán és a viza nem is található meg itthon – írja a Vizesélőhelyek Világnapja alkalmából kiadott közleményében a természetvédő szervezet.
A DUNA A FORRÁSTÓL A TORKOLATIG EGYKORI ÁRTEREINEK 68 SZÁZALÉKÁT ELVESZÍTETTE, A TISZA HOSSZA PEDIG ALIG KÉTHARMADÁRA RÖVIDÜLT.
A vizesélőhelyek átmenetet képeznek a szárazföldi és a folyóvízi vagy tengeri élőhelyek között. Lehetnek folyóvizek és tavak partján lévő, állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek, de a vízfolyásoktól és tavaktól távol lévő mocsaras, ingoványos területeket is ide soroljuk. Természetesen és mesterségesen létrejött víz borította élőhelyek egyaránt lehetnek vizesélőhelyek. Hazánkban ezek több formában fellelhetők: lápok, mocsarak, folyók ártéri élőhelyei, sekély tavak, holtmedrek és a szikes tavak is ide tartoznak.
Az élőhelyekkel az ott élő fajok is eltűnnek
Az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az utóbbi századokban, arányuk csak az elmúlt negyven évben 30 százalékkal lett kevesebb. A vizesélőhelyeken élő fajok populációi világszerte 81 százalékkal csökkentek.
A legújabb eredmények szerint Magyarországon a vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország közel 23 százalékát érintették, mára ennek több mint 90 százaléka elpusztult. Emiatt számos ritka, ikonikus faj tűnt el. A halfajok közül ilyen a viza és a sőregtok, míg a vizesélőhelyekhez köthető madarak közül már nem fészkel nálunk a rózsás gödény (más néven pelikán), a borzas gödény, a tavi cankó és a kékcsőrű réce sem. A daru és az énekes hattyú rendszeresen költött hazánkban, ma már mindkét fajból összesen egy pár található az országban.
A fenti idézet és a teljes írás elolvasható at index.hu oldalán.